Az Európai Unió a brazíliai COP30 klímacsúcsra is úgy érkezett, mintha ő lenne a bolygó önjelölt megváltója. A brüsszeli elit extázisban beszél „tiszta energiaforradalomról” és „globális példamutatásról”, miközben a számok kíméletlenül mást mondanak: Európa egy látszatszerepbe merevedett statiszta, aki a saját gazdaságát áldozza fel egy hatástalan klímaszínház kedvéért.
Kína – a világ kibocsátásának 30 százalékával – közben csendben rákapcsol, éppen most bővíti a világ legnagyobb szénerőművét 7,3 gigawattra. Az Egyesült Államok 12 százalékos részesedéssel, India a világ legnépesebb és egyik legdinamikusabb gazdaságaként egyszerűen nem mentek el erre a világmegváltó performanszra.
A COP30 így klímastatisztikailag lényegtelen, az EU pedig fokozatosan önmaga paródiájává válik. Nem országoknak, hanem a Földnek van klímája – de ezt Brüsszel mintha képtelen lenne felfogni. Egy kontinens önkéntes gazdasági kivéreztetése nem példamutatás, hanem politikai felelőtlenség, sőt bűn a saját polgáraival szemben.
Brüsszel milliárdokkal dobálózik, miközben otthon ég a ház
Az Európai Unió tavaly 42 milliárd eurót szórt szét a „fejlődő országok zöldátállására”, és 2035-ig még többet akar. Ez akkor történik, amikor:
- a tagállamok költségvetése recseg-ropog,
- az európai gazdaság látványosan lemarad,
- a versenyképesség zuhan.
De Brüsszel szerint minden rendben van. Hiszen:
- 12 milliárd euróért a tagállamok finanszírozhatják Dél-Afrika szénről való leválását,
- és közben „európai értékekre” hivatkozva külnénk a pénzt a világ másik felére, miközben a saját iparunk roskadozik.
Ez már nem idealizmus, hanem szándékos gazdasági öncsonkítás.
Németország, az EU zöld tébolyának összeomló kirakata
Németország sokáig az európai sikertörténet volt, ma inkább elrettentő példa. Az ország, amely egykor Európa ipari motorja volt, mára az EU elhibázott klímapolitikájának állatorvosi lova.
Miközben Berlin még mindig klímasemleges Európáról álmodozik 2050-re:
- energiaintenzív üzemek zárnak be,
- gyárak menekülnek el Ázsiába és Amerikába,
- a vegyipar, fémipar, autóipar egyszerre kerül padlóra.
Konkrétan:
- a BASF gyakorlatilag kivonult Németországból, és csak az emissziós terhei után 1 milliárd eurót fizet,
- az SKW műtrágyagyártó cégnek 500 millió eurós klímaterhet kell kifizetnie 2030-ig, miközben éves bevétele 800 millió.
Ez már nem zöldpolitika, hanem előre megfontolt gazdasági öngyilkosság.
És a legkínosabb kérdés:
Ki volt az a tébolyult elme, aki betiltotta 2035-től a belsőégésű motorokat az EU-ban, és közben elfelejtette, hogy Európának még megfelelő saját akkumulátorgyártási kapacitása sincs, az alapvető nyersanyagok döntő részét pedig Kínából szállítják az EU-ba?
Ez nem stratégia, ez a tökéletes recept a lemaradásra.
Törvénybe betonozott tévedések – garantált zsugorodás
A szabályok egy része törvénybe van betonozva, ezért:
- nő a benzin és a gáz szén-dioxid-adója,
- drágulnak a tanúsítványok és zölddíjak,
- egyre szűkül a mozgástér a vállalkozások számára.
Mindez egy olyan helyzetben, ahol az európai energiaárak már most is világcsúcsot döntenek.
És mit ígér közben az EU?
2040-re 90 százalékos kibocsátáscsökkentést.
Komolyan elhiszi valaki, hogy:
- 15 év múlva Európa házai „nulla kibocsátásúak” lesznek?
- a most gőzerővel épített LNG-terminálokat 2040-ben egy mozdulattal lekapcsolják?
Ez nem klímapolitika, hanem kezeltetni való idiotizmus..
„Zöld vámhatár”: szétvert versenyképesség, kínai függés mellett
A nagy brüsszeli megoldás a zöld vámhatár, a CBAM. Úgy hangzik, mintha megvédené az európai ipart – a valóságban azonban az utolsó szöget verheti a koporsójába.
A terv lényege:
megdrágítani a „nem zöld” importtermékeket – miközben az európai ipar éppen ezekre az importált kínai és egyéb alapanyagokra épül.
Ha a CBAM élesben beindul, annak egyetlen biztos következménye lesz:
- még magasabb árak,
- még kevesebb gyár,
- még több elvándorló cég,
- és még nagyobb európai lemaradás.
Európa nem megváltó, hanem saját polgárain kísérletező politikai labor lett
Az Európai Unió jelenlegi klímapolitikája:
- gazdaságilag fenntarthatatlan,
- geopolitikailag naiv,
- technológiailag önsorsrontó,
- társadalmilag káros.
Miközben a brüsszeli elit „a világ megmentéséről” szónokol, a valóságban:
- európai munkahelyek százezrei tűnnek el,
- teljes iparágak menekülnek el a kontinensről,
- az európai állampolgár pedig egyre drágább energiát, egyre alacsonyabb életszínvonalat, egyre bizonytalanabb jövőt kap.
A világ nagy játékosai – az USA, Kína, India a saját érdekeiket követik. Európa ezzel szemben morális színpadon pózol, miközben a háttérben széthullik a gazdasági alapja.
Európa csak akkor kerülhet ki ebből az öngyilkos zsákutcából, ha végre kimondja:
- nem megváltónak kell lenni, hanem életképesnek,
- nem szimbólumokkal, hanem működő iparral lehet jövőt építeni,
- nem a saját polgárain kell kísérletezni egy globális klímaszínház kedvéért.
A bolygót az EU egyedül sem megmenteni nem tudja, sem átalakítani.
Saját magát viszont – ha így folytatja – nagyon is képes tönkretenni.
