Kezdetben az internetre a szabadság tereként tekintettünk, hiszen azt reméltük, hogy a világháló lebontja a régi korlátokat és végre egyetlen nagy, közös asztalhoz ülteti különböző világnézetű embereket. Azt hittük, az értelmes párbeszéd lehetősége közelebb hozza egymáshoz a politikust és a választót, a városi értelmiségit és a vidéki gazdát. 2026-ra azonban be kell látnunk, hogy a digitális közösségi tér nem a nagy nemzeti találkozások helyszíne lett, hanem egyfajta virtuális polgárháború terepévé silányult.
Elemzésünk rámutat arra, hogy a magyar kommentkultúra nem csupán elvadult, hanem beleszorult a technológia és a sajátos hazai törésvonalak csapdájába.
Vélemény helyett identitáskeresés és a digitális lövészárkok világa
Nálunk a hozzászólások már régen nem az érvekről szólnak, hiszen egy-egy bejegyzés ma már inkább egyfajta politikai hitvallásként vagy törzsi jelzésként funkcionál. Amikor valaki leír egy mondatot, a magyar olvasó nem a gondolatot mérlegeli, hanem azonnal azt próbálja megfejteni, hogy melyik táborból érkezett a hang és melyik oldalon áll az illető.
A hozzászólás mára belépőjeggyé vált a saját közösségünkbe, és sokan csak azért írnak, hogy igazolják a sajátjaik felé a rendíthetetlen hűségüket. Ebben a kifordult világban a másik fél már nem vitapartner, hanem elpusztítandó ellenség vagy megvezetett idegen. Nem a meggyőzés a cél, hanem a másik teljes erkölcsi megsemmisítése és a digitális térből való kiszorítása.
A Szilícium-völgy algoritmusai és a magyar indulatok találkozása
A globális technológiai platformokat természetesen nem a magyar néplélek sajátosságaira tervezték, de a hazai közbeszéd feszültségei kiváló alapanyagnak bizonyultak az algoritmusok számára. A gépi kód ugyanis nem ismeri az árnyalt magyar mondatokat és a megfontolt érvelést, hiszen számára csak a mérhető aktivitás létezik.
A rendszer nem az igazságot keresi, hanem azt figyeli, hogy melyik bejegyzés váltja ki a leggyorsabb és legerősebb indulatokat. A magyar kommentmező így vált a jogos társadalmi feszültségek és a mesterségesen szított gyűlölet gyűjtőhelyévé, ahol a józan észnek már nem osztanak lapot.
A hangerő uralma és a polgári vita alkonya
Ma a magyar interneten nem a bölcsesség és a tapasztalat, hanem a leghangosabb és legagresszívabb szereplők dominálnak. Aki megállna egy pillanatra mérlegelni, azt azonnal elsodorja a parttalan düh cunamija, hiszen a lassú gondolkodás nálunk gyanússá vált. Aki árnyaltan próbál fogalmazni, azt azonnal okoskodónak vagy megalkuvónak bélyegzik a harsány tömegek.
Ennek a folyamatnak a legszomorúbb következménye az, hogy a józan és vitaképes többség egyszerűen kivonult a nyilvánosságból és némaságba burkolózott. Maradtak helyettük a hivatásos hergelők és azok a figurák, akik már csak kiabálva tudják felhívni magukra a figyelmet. Ez nem csupán a vita halála, hanem a normális polgári párbeszéd módszeres elűzése a magyar nyilvánosságból.
Az emberi minőség még megvan, csak a keretek torzultak el
A Republica Kutatóműhely legfontosabb megállapítása mégis az, hogy nem a magyar emberek lettek rosszabbak, hanem a digitális tér vált élhetetlenné körülöttünk. Ha ugyanezeket az embereket leültetnénk egy asztalhoz vagy egy baráti beszélgetésre, a többségük még ma is képes lenne meghallgatni a másikat és keresni a közös pontokat.
A világhálón azonban nincsen arc és nincsen csend, a gép pedig nem hagy időt a reflexióra és az emberi gesztusokra. A megoldás talán abban rejlik, ha felismerjük, hogy nem kell minden provokációra azonnal válaszolnunk. A csend ma már nem a gyengeség jele, hanem a józan ész és a méltóság utolsó védvonala. A valódi kérdés nekünk, magyaroknak az marad, hogy képesek vagyunk-e még emberként tekinteni a másikra a virtuális lövészárkokon keresztül is.




