by V.GY. -

Szoros a meccs, sok a bizonytalan szavazó, így látják az online válaszadók

A Republica Kutatóműhely online felmérése szerint a válaszadók körében a Tisza Párt 33%, a Fidesz–KDNP 30% támogatottságon áll. A Mi Hazánk 6%, a Demokratikus Koalíció 3%, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 3%, míg az „egyéb pártok” összesen 3%-ot érnek el. A bizonytalanok / nem választ pártot kategória 22%, vagyis majdnem minden ötödik válaszadó ma még nem tudja kire szavazna, vagy nem szívesen nevezi meg a pártpreferenciáját.

A számok alapján a Tisza Párt jelenleg enyhe előnnyel vezet a kormánypárt előtt, de a 3 százalékpontos különbség önmagában nem jelent magabiztos előnyt. A Fidesz–KDNP továbbra is erős törzsbázist tud felmutatni, miközben a Tisza a rendszerkritikus, kormányváltást akaró szavazókat gyűjti maga köré. A Mi Hazánk 6%-os eredménye stabil jelenlétet sugall, míg a kisebb ellenzéki pártok (DK, Kutyapárt, egyéb szereplők) 3–3%-os sávban mozognak, ez inkább a széttöredezett politikai teret, mintsem egy-egy markáns alternatíva kiemelkedését mutatja.

A politikai verseny igazi tere ugyanakkor nem itt, hanem a 22%-os bizonytalan táborban rajzolódik ki. Ha ezt a csoportot sikerül megszólítani, könnyen elmozdulhatnak az erőviszonyok, erősödhet egy kormányváltó hangulat, de az is lehetséges, hogy a status quo stabilizálódik, ha a bizonytalanok jelentős része végül otthon marad. A mostani eredmény ezért inkább hangulatjelentés az online, politikailag aktív közegben, mintsem választási jóslat.

Módszertan

Az elemzés alapjául a Republica Kutatóműhely saját, online kérdőíves felmérése szolgál. A kutatásban 600 fő vett részt, akik önkéntesen, internetes felületen töltötték ki az anonim kérdőívet.

A pártpreferenciára vonatkozó kulcskérdés így hangzott:

„Ha most vasárnap lennének a választások, Ön melyik pártra szavazna?”

A válaszok alapján az alábbi kategóriákat különítettük el: Tisza Párt, Fidesz–KDNP, Mi Hazánk, Demokratikus Koalíció, Magyar Kétfarkú Kutyapárt, „egyéb párt”, valamint a bizonytalan / nem tudja kategória.

A felmérés nem véletlen mintavétellel, hanem online elérésen és önkéntes részvételen alapul, ezért nem tekinthető országosan reprezentatívnak a teljes szavazókorú népességre. Az eredmények elsősorban az online, politikailag aktív közönség hangulatáról adnak pillanatképet, nem pedig klasszikus értelemben vett országos közvélemény-kutatásként értelmezendők. Egy 600 fős, véletlen mintán végzett kutatás esetében a maximális mintavételi hiba elméletileg megközelítőleg ±4 százalékpont lenne, ezt itt csak viszonyítási pontként érdemes kezelni.

by V.GY. -

Adót a kutyákra és macskákra?

A kiszivárgott dokumentumok alapján a Tisza Párt adóemelési csomagjában olyan meghökkentő elemek is szerepelnek, mint külön adó bevezetése a házi kedvencekre. Igen, kutyákra és macskákra, azokra az állatokra, akik sok magányos, idős ember számára nem hobbiállatok, hanem a mindennapi élet egyetlen biztos pontjai.

A tervezet híre futótűzként terjedt, és nem véletlenül, egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy egy ilyen intézkedés súlyos társadalmi következményekkel járna. A jelenlegi inflációs környezetben sokan így is nehezen tartják fenn magukat, ha még egy újabb src kerülne a vállukra, számtalan gazdi kényszerülhetne lemondani kedvencéről, egyszerűen azért, mert már nem tudja megfizetni a plusz költségeket.

Ez pedig egyenes út lenne a menhelyek túlterheléséhez, a tömeges utcára kerüléshez és egy olyan állatvédelmi válsághoz, amelynek a kezelésére jelenleg sem a szervezetek, sem az önkormányzatok nincsenek felkészülve. Egy felelős politikai erő feladata az lenne, hogy ezeket a folyamatokat megelőzze, nem pedig előidézze, amelyek a bajt még tovább mélyítik.

A házi kedvencek ugyanis nem luxustárgyak. Családtagok, érzelmi támaszok. Sok idős ember számára a társas érintkezés utolsó kapcsai a külvilághoz. Egy kutya vagy macska jelenléte csökkenti a magányt, az izolációt, sőt a szakirodalom szerint javítja a mentális egészséget és a napi életminőséget is.

A kérdés tehát egyszerű, és annál fájóbb,
tényleg rajtuk akar spórolni egy párt, amely azt állítja magáról, hogy az emberek oldalán áll?

A döntéshozóknak érdemes lenne emlékezniük, egy ország erősségét nem az mutatja meg, hányféle adót tud bevezetni, hanem az, hogyan bánik azokkal, akik a leginkább rászorulnak a támogatásra.

Ha valóban modern, emberközeli politikáról beszélünk, akkor az állattartás megadóztatása biztosan nem ez a kategória. A társadalmi jelzések egyértelműek, az emberek nem akarják, hogy a kedvenceik a költségvetés újabb áldozatai legyenek.

by V.GY. -

Digitális mellékhatások, hogyan torzítja el a közvéleményt a politikai influenszerek kora?

Republica Kutatóműhely – Társadalompolitikai elemzés

2025 végére a magyar közélet végérvényesen átköltözött a közösségi médiába. A politikai kommunikáció klasszikus terepei, sajtótájékoztatók, parlamenti felszólalások, hosszabb elemző interjúk mára háttérbe szorultak. A közbeszédet már nem intézmények, hanem politikai influenszerek uralják, olyan egyének, akik saját személyes márkájukra építve, gyorsan, érzelemdúsan, rövid tartalmakban magyarázzák el, hogy „mi történik az országban”.

Ez nem csupán kommunikációs formai változás. Ez társadalompolitikai folyamat, amely új hatalmi centrumokat hoz létre, átalakítja az információk befogadását, és mélyen torzítja azt, amit közvéleménynek nevezünk.

1. A politika 15 másodperce – amikor az algoritmus diktálja a tempót

A TikTok, a Reels és a Shorts világa a figyelem pillanatnyi rögzítésére épül. A platform logikája egyszerű, az nyer, aki a leggyorsabban képes erős érzelmet kiváltani.

A politikai influenszerek ehhez alkalmazkodtak:

  • felháborodásra és dühre építenek, mert ezek terjednek a legjobban,
  • leegyszerűsítik a komplex gazdasági-társadalmi kérdéseket,
  • úgy tálalják az eseményeket, mintha egy személyes dráma részei lennének.

A közbeszéd így nemcsak felgyorsul, hanem eltöredezik is. 15 másodperces véleményvitákra cseréljük a valós vitát, ahol nincsenek árnyalatok, csak szerepjátékok.

2. A személyes márka fontosabb, mint a párt, új hatalmi dinamikák

A politikai influenszer nem egy párt szócsöve, hanem önálló médium.

2025-ben:

  • A digitális térben több milliós eléréssel működnek olyan szereplők, akiknek a személyes brandje erősebb, mint bármelyik ellenzéki párté.
  • Ráépült a kommunikációra egy egész „mikroinfluenszer-háló”, amely előre gyártott narratívákat mozgat.
  • A közvélemény egy jelentős része már nem is politikusokat, hanem karaktereket követ, a „harcost”, a „feltárót”, a „néphangját”, az „áldozatot”.

Ez radikálisan átalakítja a politikai térképet. A személyes márkák sokszor átírják a pártok stratégiáit, a kommentháborúk pedig olyan érzelmi hullámokat indítanak el, amelyekkel sem a politikai, sem a társadalomtudományi modellek nem tudtak korábban számolni.

3. A kommentkultúra mint új tömegpszichológia

A közösségi média alatt futó kommentfolyamok sokszor erősebb politikai hatással bírnak, mint maga a tartalom.

Az algoritmus ugyanis a következőket jutalmazza:

  • az indulatot,
  • a konfliktust,
  • a szélsőséges állításokat,
  • a tömeghatást keltő kommentlavinákat.

A probléma: a kommentelő tömeg nem a társadalom kicsinyített mása.
Sokkal aktívabbak azok, akik érzelmileg túlfűtöttek, politikailag frusztráltak, vagy identitás-keresésben vannak. Így jön létre az a jelenség, hogy:

  • egy kisebbségi vélemény többséginek tűnik,
  • a valós politikai súlyok torzulnak,
  • a politikusok is egy torz „digitális folyótérképet” látnak, és erre reagálnak.

A közvélemény így nem azt tükrözi, amit az emberek gondolnak, hanem azt, amit a legaktívabb digitális „törzsek” megjelenítenek.

4. A véleményből identitás lesz, a politikai törzsek kora

A politikai influenszerek korában a vélemény nem pusztán állítás, hanem identitásjelölő.

Egyre gyakrabban látjuk:

  • nem érveket ütköztetünk, hanem lojalitást,
  • nem nézőpontokról vitázunk, hanem „törzsi” hovatartozásról,
  • aki másképp gondolkodik, az ellenség, áruló vagy „agymosott”.

Ez a társadalmi polarizáció olyan mélységű változást hoz, amely túlmutat a politikán, hatással van a családi kapcsolatokra, a munkahelyi légkörre, sőt a lokális közösségekre is.

A digitális térben felépülő identitásbuborékok pedig olyan visszhangkamrákba zárják az embereket, ahonnan egyre nehezebb kilépni.

5. Miért veszélyes mindez a demokratikus működésre?

A politikai influenszer-korszak több ponton billenti meg a demokratikus nyilvánosságot:

  • a gyorsaság felülírja a pontosságot,
  • a hangosság erősebb, mint a társadalmi többség,
  • a szerepjáték fontosabb, mint a valóság,
  • a vita helyét átveszi a törzsi szembenállás,
  • a politikai pártok fölé nőnek kontrollálhatatlan, elszámoltathatatlan szereplők.

A közvélemény lassan nem közös tér, hanem széttöredezett érzelmi mikrovilágok összessége lesz.

6. Merre tovább? – lehetséges társadalompolitikai válaszok

A jelenséget megállítani nem lehet, de kezelni igen. A Republica Kutatóműhely értékelése szerint három irány ígéretes:

1. Digitális médiatudatosság fejlesztése

Az iskolákban és a felnőttképzésben hangsúlyt kell kapnia az algoritmusok megértésének, főleg a politikai kommunikáció kontextusában.

2. Transzparens politikai tartalomjelölés

Világos különbséget kell tenni politikai vélemény, fizetett hirdetés és „álcivil” tartalom között.

3. Pártokon átívelő digitális etikai alapelvek

Különösen a közszereplők kommentelési praktikái, személyes márkaépítési módszerei és a manipulatív tartalmak terjedése kapcsán.

A politikai influenszerek kora új, gyors, érzelmekre hangolt és algoritmusvezérelt közéletet hozott magával. A magyar társadalom ma már nem a hagyományos politikai intézményeken keresztül látja a valóságot, hanem személyes márkákat, karaktereket, kommentháborúkat és rövid videókat követ.

Ez a dinamika egyszerre kínál lehetőséget a bevonódásra és veszélyt a manipulációra.
A jövő nagy kérdése: képesek leszünk-e visszaépíteni valamit a közös, racionális nyilvánosságból, vagy végleg elengedjük azt, és átadjuk a terepet az algoritmusoknak és a harcos influenszereknek?

by V.GY. -

A zöld átállás újabb áldozata: búcsú a Ford Focustól és több ezer munkahelytől

27 év után hétfőn legördült az utolsó Focus a németországi Saarlouis gyártósoráról, ezzel nemcsak egy ikonikus modell története zárult le, hanem egy 55 éves autóipari korszak is. Az utolsó két autó a saarlouisi városi múzeumba kerül, szimbolikus gesztusként: amit az uniós „zöld” szabályok és a piaci torzítások tönkretettek, abból ma már csak kiállítási tárgy marad.

A Ford már 2023-ban leállította a korábban nagyon népszerű Fiesta modell gyártását, most pedig követi a Focus kivezetése. Papíron a magyarázat egyszerű: a gyártó szerint a kicsi, olcsó modelleken „túl kevés volt a haszon”, ezért a vállalat a nagyobb és elektromos modellek felé fordult. A valóság azonban ennél jóval összetettebb, az egyre szigorodó, gyakran valóságtól elszakadt brüsszeli kibocsátási előírások éppen azokat a megfizethető, takarékos autókat szorítják ki a piacról, amelyeket az európai középosztály és a dolgozó emberek használtak nap mint nap.

A Focus helyére néhány éve a Volkswagen padlólemezére épülő Explorer és Capri elektromos crossoverek érkeztek, tipikus termékei annak az EU által erőltetett, felülről vezérelt „zöld” fordulatnak, amelyben a realitás és a fogyasztók pénztárcája másodlagos. Az eredmény beszédes: ezek az elektromos modellek meg sem közelítették elődeik sikerét. Míg a Ford 2015-ben még a második legtöbb autót eladó gyártó volt Európában, mára a 12. helyre csúszott vissza, ez a zuhanás jól mutatja, mennyire nem működik a politikai eszközökkel kierőszakolt technológiaváltás.

A kölni gyár – ahol korábban a Fiesta készült – már átállt a nagyobb elektromos autók gyártására, megfelelve az uniós elvárásoknak, de messze nem biztos, hogy a piac valódi igényeinek. Saarlouisban ennél is súlyosabb az ár: az üzem egyelőre alkatrészgyártásra áll át, de a 2700 dolgozó közül 1700-nak november 28-án lesz az utolsó munkanapja. Sokuk számára a „zöld átállás” nem klímavédelmet, hanem nagyon is valós munkanélküliséget jelent.

A történet így nemcsak egy autótípus búcsújáról szól, hanem arról is, hová vezet, amikor az európai politika ideológiai alapon akarja átszabni a gazdaságot. A Focus és a Fiesta eltűnése, a gyárkapuk bezárása és a több ezer elbocsátott dolgozó ma már a „zöld forradalom” valódi árát jelzi, nem a konferenciákon elhangzó szlogenek, hanem a mindennapi élet szintjén.

by V.GY. -

Európa csendje – kommunikációs vákuum a válságok korában

Az elmúlt években Európa egyszerre nézett szembe energiaválsággal, háborús bizonytalansággal, inflációval, migrációs nyomással és lassuló gazdasággal. Miközben a problémák száma nő, az Európai Unió politikai kommunikációja látványosan elnémult. A kontinens vezetői lassan reagálnak, ritkán szólnak közvetlenül az emberekhez, és gyakran olyan témákról beszélnek Brüsszelben, amelyek a hétköznapi valóságtól fényévekre vannak.

Ennek a kommunikációs csendnek súlyos társadalmi következményei lettek, meggyengült a bizalom, nőtt a frusztráció, és a nyilvánosságot egyre inkább alternatív – sokszor torzított – információforrások töltik be.

1. A politikai vezetés lassúsága és az információéhség válsága

Az EU intézményei lassúak, tétovák, gyakran technokrata módon szólnak a nyilvánossághoz. A hivatalos közlemények többnyire steril, semmitmondó nyelven születnek: „egyeztetünk”, „megfontoljuk”, „tárgyalunk”. Eközben a valóság gyorsul, a gazdasági és geopolitikai válságok napok alatt robbannak ki, a társadalmi türelem pedig folyamatosan erodálódik.

A közösségi média korában ez a kommunikációs lassúság megbocsáthatatlan, ahol nincs hiteles, folyamatos információ, ott teret nyernek az érzelmi, szélsőséges vagy egyszerűen hamis narratívák. Európa pedig éppen ezt éli át.

2. Gazdasági bizonytalanság + kommunikációs hiány = társadalmi frusztráció

A kontinens lakosságának legnagyobb félelme ma a mindennapi megélhetés, infláció, élelmiszerárak, migráció, magas lakhatási költségek, inflálódó bérek. Ezek a kérdések közvetlenül érintik az embereket, mégis alig hallani róluk hiteles, érthető üzeneteket az európai döntéshozóktól.

Az Európai Bizottság továbbra is „jó híreket” kommunikál: statisztikák, mutatók, előrejelzések. Csakhogy ezek sokak számára nem relevánsak. Az emberek a saját pénztárcájukon érzik a valóságot, és pontosan tudják, hogy az adatok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

A valóság és a kommunikált világ közötti szakadék napról napra nő.

3. Miért működik jobban a személyes, direkt politikai kommunikáció?

Azokban az országokban, ahol a politikai vezetők közvetlenül szólnak az emberekhez, akár közösségi médián, akár rendszeres beszédeken keresztül, ott magasabb a bizalom és kisebb a társadalmi feszültség. A választók jobban értik mi történik, mit miért tesz a kormány, és mi várható.

Ezzel szemben Brüsszel kommunikációja még mindig a 2000-es évek logikája szerint működik, dokumentumok, sajtótájékoztatók, hosszas unalmas közlemények. Ez a tempó és forma már régen nem elégséges.

A közösségi média narratívái, influencer videók, viták, rövid tartalmak, sokkal gyorsabban formálják a politikai véleményt, mint bármilyen hivatalos EU-üzenet.

4. Következmény: zajos országok, néma Európa

2025-re világossá vált: Európa elveszítette a saját narratíváját. A kontinenst érintő válságok történetét már nem az EU intézményei mesélik el, hanem mások:

  • amerikai és kínai médiaplatformok,
  • közösségi média véleményvezérek,
  • nemzetállami politikai szereplők,
  • algoritmusok által felerősített kommentfolyamok.

A globális kommunikációs térben az a szereplő nyer, aki hangosabb, gyorsabb és érzelmileg erősebb. Európa pedig néma. Ez a csend azonban nem semleges, hatalmi vákuumot hoz létre, amelyet valaki mindig betölt.

5. Mit jelent mindez Magyarország számára?

Magyarországon a politikai kommunikáció sokkal intenzívebb, folyamatosabb és érzelmileg erősebb, mint az EU-s térben. A magyar közvélemény megszokta a napi szintű tájékoztatást, a rövid, közvetlen üzeneteket, a politikusok aktív jelenlétét a digitális térben.

A „kommunikációs csendben” Európa alig észrevehető, Magyarország viszont meglehetősen jól reprezentált. Ez a kontraszt hosszú távon felértékeli a nemzetállami narratívákat, és megmutatja, hogy Brüsszel miért veszít folyamatosan a befolyásából.

Európa ma nemcsak gazdasági vagy geopolitikai válságban van, hanem kommunikációs válságban is. A kontinens vezetése a modern információs tér ritmusát nem érti, és nem is követi. Míg mások hangosan és hatékonyan beszélnek, Európa hallgat, és ebben a csendben a bizalom, a figyelem és a politikai hitelesség szép lassan elfogy.

A válságok korában nem elég döntéseket hozni. Meg is kell magyarázni őket. Európa erre egyelőre képtelen.

by V.GY. -

Európa öngyilkos klímapolitikája – miközben a többiek már röhögve továbbléptek

Az Európai Unió a brazíliai COP30 klímacsúcsra is úgy érkezett, mintha ő lenne a bolygó önjelölt megváltója. A brüsszeli elit extázisban beszél „tiszta energiaforradalomról” és „globális példamutatásról”, miközben a számok kíméletlenül mást mondanak: Európa egy látszatszerepbe merevedett statiszta, aki a saját gazdaságát áldozza fel egy hatástalan klímaszínház kedvéért.

Kína – a világ kibocsátásának 30 százalékával – közben csendben rákapcsol, éppen most bővíti a világ legnagyobb szénerőművét 7,3 gigawattra. Az Egyesült Államok 12 százalékos részesedéssel, India a világ legnépesebb és egyik legdinamikusabb gazdaságaként egyszerűen nem mentek el erre a világmegváltó performanszra.

A COP30 így klímastatisztikailag lényegtelen, az EU pedig fokozatosan önmaga paródiájává válik. Nem országoknak, hanem a Földnek van klímája – de ezt Brüsszel mintha képtelen lenne felfogni. Egy kontinens önkéntes gazdasági kivéreztetése nem példamutatás, hanem politikai felelőtlenség, sőt bűn a saját polgáraival szemben.

Brüsszel milliárdokkal dobálózik, miközben otthon ég a ház

Az Európai Unió tavaly 42 milliárd eurót szórt szét a „fejlődő országok zöldátállására”, és 2035-ig még többet akar. Ez akkor történik, amikor:

  • a tagállamok költségvetése recseg-ropog,
  • az európai gazdaság látványosan lemarad,
  • a versenyképesség zuhan.

De Brüsszel szerint minden rendben van. Hiszen:

  • 12 milliárd euróért a tagállamok finanszírozhatják Dél-Afrika szénről való leválását,
  • és közben „európai értékekre” hivatkozva külnénk a pénzt a világ másik felére, miközben a saját iparunk roskadozik.

Ez már nem idealizmus, hanem szándékos gazdasági öncsonkítás.

Németország, az EU zöld tébolyának összeomló kirakata

Németország sokáig az európai sikertörténet volt, ma inkább elrettentő példa. Az ország, amely egykor Európa ipari motorja volt, mára az EU elhibázott klímapolitikájának állatorvosi lova.

Miközben Berlin még mindig klímasemleges Európáról álmodozik 2050-re:

  • energiaintenzív üzemek zárnak be,
  • gyárak menekülnek el Ázsiába és Amerikába,
  • a vegyipar, fémipar, autóipar egyszerre kerül padlóra.

Konkrétan:

  • a BASF gyakorlatilag kivonult Németországból, és csak az emissziós terhei után 1 milliárd eurót fizet,
  • az SKW műtrágyagyártó cégnek 500 millió eurós klímaterhet kell kifizetnie 2030-ig, miközben éves bevétele 800 millió.

Ez már nem zöldpolitika, hanem előre megfontolt gazdasági öngyilkosság.

És a legkínosabb kérdés:

Ki volt az a tébolyult elme, aki betiltotta 2035-től a belsőégésű motorokat az EU-ban, és közben elfelejtette, hogy Európának még megfelelő saját akkumulátorgyártási kapacitása sincs, az alapvető nyersanyagok döntő részét pedig Kínából szállítják az EU-ba?

Ez nem stratégia, ez a tökéletes recept a lemaradásra.

Törvénybe betonozott tévedések – garantált zsugorodás

A szabályok egy része törvénybe van betonozva, ezért:

  • nő a benzin és a gáz szén-dioxid-adója,
  • drágulnak a tanúsítványok és zölddíjak,
  • egyre szűkül a mozgástér a vállalkozások számára.

Mindez egy olyan helyzetben, ahol az európai energiaárak már most is világcsúcsot döntenek.

És mit ígér közben az EU?
2040-re 90 százalékos kibocsátáscsökkentést.

Komolyan elhiszi valaki, hogy:

  • 15 év múlva Európa házai „nulla kibocsátásúak” lesznek?
  • a most gőzerővel épített LNG-terminálokat 2040-ben egy mozdulattal lekapcsolják?

Ez nem klímapolitika, hanem kezeltetni való idiotizmus..

„Zöld vámhatár”: szétvert versenyképesség, kínai függés mellett

A nagy brüsszeli megoldás a zöld vámhatár, a CBAM. Úgy hangzik, mintha megvédené az európai ipart – a valóságban azonban az utolsó szöget verheti a koporsójába.

A terv lényege:
megdrágítani a „nem zöld” importtermékeket – miközben az európai ipar éppen ezekre az importált kínai és egyéb alapanyagokra épül.

Ha a CBAM élesben beindul, annak egyetlen biztos következménye lesz:

  • még magasabb árak,
  • még kevesebb gyár,
  • még több elvándorló cég,
  • és még nagyobb európai lemaradás.

Európa nem megváltó, hanem saját polgárain kísérletező politikai labor lett

Az Európai Unió jelenlegi klímapolitikája:

  • gazdaságilag fenntarthatatlan,
  • geopolitikailag naiv,
  • technológiailag önsorsrontó,
  • társadalmilag káros.

Miközben a brüsszeli elit „a világ megmentéséről” szónokol, a valóságban:

  • európai munkahelyek százezrei tűnnek el,
  • teljes iparágak menekülnek el a kontinensről,
  • az európai állampolgár pedig egyre drágább energiát, egyre alacsonyabb életszínvonalat, egyre bizonytalanabb jövőt kap.

A világ nagy játékosai – az USA, Kína, India a saját érdekeiket követik. Európa ezzel szemben morális színpadon pózol, miközben a háttérben széthullik a gazdasági alapja.

Európa csak akkor kerülhet ki ebből az öngyilkos zsákutcából, ha végre kimondja:

  • nem megváltónak kell lenni, hanem életképesnek,
  • nem szimbólumokkal, hanem működő iparral lehet jövőt építeni,
  • nem a saját polgárain kell kísérletezni egy globális klímaszínház kedvéért.

A bolygót az EU egyedül sem megmenteni nem tudja, sem átalakítani.
Saját magát viszont – ha így folytatja – nagyon is képes tönkretenni.

by V.GY. -

Európa elszámolta magát – és az autóipar fizeti meg az árát

Európa évtizedeken át az autóipar globális központja volt. Az innováció, a precíz mérnöki kultúra és a stabil beszállítói láncok világszinten versenyelőnyt jelentettek. Mára azonban mindez gyors ütemben erodálódik. És nem valamiféle sorscsapás miatt, hanem az EU döntéshozóinak átgondolatlan döntéseinek következményeként.

A brüsszeli politikában ugyanis az elmúlt években ideológiailag túltolták azt a narratívát, mely szerint a globális felmelegedés kizárólag az emberi kibocsátás számára írható, és ez a gazdaság számára veszélyes leegyszerűsítés. Az EU ennek jegyében olyan idióta szabályozásokat vezetett be, amelyek tempója és szigorúsága még egy erős, tőkeerős és rugalmas iparágat is megterhelt volna, az európai autóipar pedig már nem volt az.

Miközben a Bizottság 2035-re belső égésű motor-tilalmat hirdetett, és sorra emelte a CO₂-kvóták árát, a kontinens versenytársai, elsősorban Kína már évekkel előrébb jártak az akkumulátoriparban, az elektromos autók gyártásában és a költségcsökkentésben. Európa tehát úgy indult versenybe, hogy közben magát kötötte gúzsba.

Az eredmény megdöbbentő, és számokban is látható, munkahelyek tízezrei tűnnek el évente, a piaci részesedés pedig drámai tempóban csökken. Az EU-ban mindeközben olyan korrupciós kockázatok jelentek meg a zöld átállás körüli területeken (támogatások, engedélyezés, lobbizás), amelyek tovább gyengítették a hitelességet és a tervezhetőséget.

Miközben az EU vezetése a jövő „méregzöld ígéretében” hitt, a jelen gazdasági valósága egyszerűen elment mellette. A kontinens most kezd rádöbbenni, a túl gyors, túl merev és túl drága átállás nemhogy előre mozdította volna az ipart, hanem kiszolgáltatta azt a globális konkurenciának.

by V.GY. -

A mesterséges magány – amikor az algoritmus pótolja az embert

Soha nem voltunk még ennyire összekötve, és mégis ennyire magányosak. A közösségi hálózatok, az okoseszközök és az algoritmusok ma már nemcsak a figyelmünket irányítják, hanem az érzelmeinket is. A technológia, amely eredetileg a közösségi kapcsolódás eszköze volt, mára sokak számára az egyetlen társaság maradt.

Az algoritmus mint érzelmi tükör

Az online térben a mesterséges intelligencia már nemcsak azt tudja, mit szeretünk, hanem azt is, mikor vagyunk szomorúak, magányosak vagy dühösek. A közösségi média algoritmusai érzelmi mintázatokat elemeznek, mikor görgetünk tovább, melyik arcra reagálunk, mikor állunk meg egy videónál.
A rendszer ezután „megnyugtat” azzal, hogy pontosan azt a tartalmat adja, amitől jobban érezzük magunkat. De közben elhiteti velünk, hogy nem vagyunk egyedül, miközben éppen ez a mechanizmus mélyíti el a valódi elszigetelődést.

Virtuális társak: a mesterséges empátia illúziója

Az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek az AI-barátok és digitális párkapcsolat-szimulációk. Ezek az alkalmazások az emberi kommunikációt és érzelmi visszajelzést utánozzák, kérdeznek, válaszolnak, érdeklődnek, sőt „szeretnek”.
A paradoxon az, hogy miközben megértést kapunk, valójában nem emberi figyelmet, hanem kódokat és adatokat sóznak ránk. Az algoritmus nem ért minket, csak megtanulta, hogyan kell úgy tenni, mintha értene.

A kapcsolódás ára

A magány elleni küzdelem az emberi természet egyik legerősebb ösztöne. Azonban amikor az érzelmi szükségleteinket egy gépre bízzuk, valójában a sebezhetőségünket adjuk át egy rendszernek, amely a viselkedésünkből tanul.
Ez a fajta „kapcsolódás” függőséget okozhat, a gép mindig figyel, soha nem ítél, és soha nem fárad el. De éppen ez a tökéletesség az, ami megfosztja a kapcsolatot az emberi valóságtól, a hibáktól, a csendektől, az empátiától.

Társadalmi következmények

A mesterséges magány egyre inkább generációs jelenséggé válik. Azok a fiatalok, akik online szocializálódnak, sokszor nehezebben alakítanak ki mély, valós kapcsolatokat. A technológia által idomított emberiség így lassan elfelejti, hogyan kell egymásra figyelni, nem emoji-val, hanem valódi, őszinte odafigyeléssel.

A mesterséges magány nem pusztán egyéni érzés, hanem kollektív tünethalmaz. Az algoritmus csak kiszolgálja, amit teremtettünk: egy világot, ahol a figyelem helyettesíti a törődést, a reakció az empátiát, a kapcsolat pedig az érintést.
A kérdés már nem az, hogy a gép tud-e szeretni, hanem az, hogy mi emberek tudunk-e még igazán.

by V.GY. -

Csendes válság – a vízhiány Európa következő nagy konfliktusa lehet

Európában sokáig magától értetődőnek vettük, hogy a csapból mindig víz folyik. Azonban a klímaváltozás, az ipari felhasználás és a mezőgazdasági túlhasználat miatt ez az alapvető erőforrás egyre szűkösebbé válik. Az ENSZ és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) előrejelzése szerint 2030-ra Európa lakosságának egyharmada vízhiányos régióban élhet, köztük Magyarország jelentős része is.

Európa kiszárad – a láthatatlan válság

Az elmúlt években Dél-Európában a hőhullámok és az aszály soha nem látott méreteket öltöttek:

  • Spanyolországban több ezer hektár olajfa pusztult el vízhiány miatt.
  • Franciaországban 2023-ban több mint száz településen tartósan elzárták a vízszolgáltatást.
  • Olaszországban a Pó folyó vízhozama 70%-kal csökkent 20 év alatt.

Közép-Európa sem marad ki a válságból, a Tisza és a Duna vízszintje évről évre alacsonyabb, a talajvíz szintje pedig drasztikusan csökken a keleti régiókban. A kutatók szerint Magyarország vízben gazdag országként él a köztudatban, de a valóságban vízmegtartásban kifejezetten gyenge.

A víz geopolitikai fegyverré válik

A víz nemcsak környezeti kérdés, hanem hamarosan politikai tényező is lesz. A Balkánon, Spanyolországban és Dél-Franciaországban már most vita folyik a vízhasználati jogokról, sőt egyes térségekben a mezőgazdasági lobbi és az önkormányzatok között konfliktus alakult ki a kutak engedélyezése miatt.
A Nemzetközi Vízstratégiai Intézet szerint a jövő háborúi nem olajért, hanem vízért fognak kitörni.
Európában ez nem katonai, hanem gazdasági háború formájában jelenik majd meg: ki kapja a vízjogokat, ki irányítja az öntözési rendszereket, és kinek jut ivóvíz az ipar mellett?

Magyarországon sem megnyugtató a helyzet

A magyar Alföld különösen érzékeny terület: a csapadék mennyisége évtizedek óta csökken, a vízgyűjtők kiszáradnak, a termőföld pedig egyre gyengébb minőségű.
A Nemzeti Víztudományi Program szerint a legnagyobb gond, hogy a lehulló csapadék nagy része gyorsan elfolyik, a vízvisszatartás gyenge, az öntözési rendszerek elavultak.

A szakértők szerint az ország vízstratégiája még mindig reakciós, nem megelőző jellegű. Miközben a kormány energetikai és infrastrukturális beruházásokra milliárdokat költ, a vízgazdálkodás korszerűsítése csak lassan halad.

Mit tehetünk?

A megoldás több szinten is elkezdődhet:

  1. Helyi szinten: esővízgyűjtés, talajvíz-védelem, zöldtetők, városi vízmegtartó rendszerek.
  2. Állami szinten: korszerű öntözés, vízvisszatartó tározók, erdősítés a vízmegőrzésért.
  3. Egyéni szinten: tudatos vízfogyasztás – kevesebb palackos víz, okos mosás, kertöntözés időzítése.

A vízválság nem egy távoli probléma. A jövő vízkonfliktusait most lehet megelőzni, ha felismerjük hogy a víz nemcsak természeti erőforrás, hanem közös felelősségünk is.

by V.GY. -

Kis reaktor, nagy lehetőség – mit jelent az Orbán–Trump megállapodás a moduláris atomerőművekről?

Washingtonban Orbán Viktor és Donald Trump találkozója nemcsak diplomáciai látványosság volt, hanem konkrét energetikai megállapodás is született. Ennek egyik legérdekesebb pontja, hogy az Egyesült Államok kis moduláris atomerőműveket (angol rövidítéssel: SMR) gyárthat Magyarország számára.
De mit is takar ez a modernnek hangzó kifejezés, és miért beszél most róla mindenki?

Mit jelent a moduláris atomerőmű?

A hagyományos atomerőműveket mindenki ismeri, hatalmas épületek, évtizedekig tartó építkezések, óriási költségek.
A kis moduláris atomerőmű (SMR) ezzel szemben olyan mint a kistestvérük, csak kisebb, biztonságosabb és gyorsabban telepíthető.

Az SMR-eket gyárban előre legyártott egységekből építik össze, mint a LEGO-darabokat. Egy-egy modul teljesítménye általában néhány száz megawatt, ami elég lehet például egy nagyobb város vagy ipari övezet áramellátására.
A rendszer lényege a rugalmasság, több modult is lehet egymás mellé telepíteni, ha nő az energiaigény.

Miért érdekes ez Magyarországnak?

Magyarország energiaellátásának ma is gerincét adja a zöld atomenergia, Paks nélkül aligha lenne stabil az ország áramellátása. Azonban a következő évtizedekben a Paks II. projekt mellett új, kisebb és rugalmasabb megoldásokra is szükség lehet.

A kis moduláris erőművek ebben kínálnak alternatívát:

  • nem kell hozzájuk hatalmas beruházás,
  • rövidebb idő alatt megépíthetők,
  • és akár az ország több pontján is működhetnek, nem csak egy helyen.

A megállapodás hátterében az is áll, hogy Magyarország diverzifikálni szeretné az energiatechnológiáját. Ez azt jelenti, hogy ne csak orosz technológiára támaszkodjon (mint Paks esetében), hanem amerikai fejlesztéseket is bevonjon.

Milyen technológiáról lehet szó?

A világon többféle SMR-típus létezik, de Magyarország valószínűleg az amerikai BWRX-300 modell iránt érdeklődik.
Ez a General Electric és a Hitachi közös fejlesztése, amelyet Lengyelországban és Kanadában is terveznek bevezetni.

A magyar kormány már korábban jelezte, hogy vizsgálja ennek a lehetőségét, és a 2030-as évek elejére már meg is épülhet az első ilyen erőmű.

Miért mondják, hogy biztonságosabb?

Az SMR-ek egyik fő előnye, hogy passzív biztonsági rendszerekkel működnek,
ez azt jelenti, hogy vészhelyzetben nem kell emberi beavatkozás vagy külső áramforrás ahhoz, hogy a reaktor lehűtse magát, a természetes fizikai folyamatok (például a gravitáció) végzik el a munkát.

A kisebb méret pedig kevesebb üzemanyagot és kisebb hőtermelést jelent, ami szintén csökkenti a baleseti kockázatot.

Előnyök és kérdőjelek

Az SMR-ek tehát ígéretesek, de nem csodafegyverek.
Előnyeik: gyorsabban építhetők, biztonságosabbak, és rugalmasabban illeszthetők a hálózatba.
Kihívásaik: drágák a fejlesztés korai szakaszában, és még kevés működő példa van világszerte.
Ráadásul az engedélyezés, az üzemanyag-ellátás és a radioaktív hulladék kezelése ugyanúgy megoldandó kérdés, mint a nagy erőműveknél.

Mit jelent ez a jövőre nézve?

Ha az Orbán–Trump-féle együttműködés valóban elindítja az amerikai SMR-technológia magyarországi bevezetését, az egy új korszak kezdete lehet az atomenergiában.
Kisebb, okosabb és decentralizáltabb reaktorok jöhetnek létre, akár vidéki ipari parkokban vagy nagyobb városok közelében.

Ezzel Magyarország nemcsak energiafüggetlenséget, hanem technológiai előnyt is szerezhet a régióban.
De ahhoz, hogy mindez valóra váljon, átlátható tervezésre, szakmai felügyeletre és társadalmi párbeszédre is szükség lesz.